19.fejezet-Ice Queen

Karoli egy darabig sétált a falu felé,de amikor meghallotta a többiek közeledtét,gyorsabb tempóra váltott.Szinte futott,míg neki nem ütközött valakinek.A lány felnézett,ahol megpillantotta a barna hajú nőt,aki a faluba hozta őt.

- Mit keresel itt? – kérdezte Karoli rekedten.Nagyon meglepődött,nem értette mit keres itt.

- Érted jöttem,letelt a 6 hónap – válaszolta a nő,majd amikor meghallotta Irunáék hangját a közelből,hozzátette. – Este indulunk,készülődj! – mondta,és eltűnt.

Karoli szemei könnyesek voltak,nem akarta itt hagyni a falut,a barátait.Túlságosan fájt neki,hogy itt kell hagynia Irunát,akibe szerelmes volt.

- Karoli!? – zökkentette ki gondolataiból Iruna mérges,de egyben kíváncsi hangja.A lány erőt vett magán,eldöntötte,hogy nem fog fájdalmat okozni a barátainak,helyette megutáltatja magát velük,így az ő távozása nem fog fájni nekik.

- Igen? – kérdezte Karoli,amikor már a srácok felé fordult.Hangjában sok minden kivehető volt.Gúny,kíváncsiság,nem törődömség.

- Mi volt ez az egész?! – kiabált Iruna,de Ivake a vállára tette a kezét,így lehalkította a hangját,és hozzátette. – Magyarázd el!

- Ugyan mit? – nevetett fel Karoli gúnyosan. – Mit kellene megmagyaráznom,ha?!

Mindenki értetlenül bámult a lányra,fogalmuk sem volt miért viselkedett így,ahogyan még soha.

- Karoli – lépett közelebb hozzá Eimer,mire a lány egyet hátrébb lépett. – Nem viselkedhetsz így.Gyere,beszéljük meg...

- Nincs mit megbeszélni!Miért kellene magyarázatot tennem?!Azt teszek,amit akarok!Ismertek egyáltalán??Nem! – vágott vissza Karoli,a legjobb ténnyel,amit fel tudott hozni.Mivel igaza volt.A barátai közül senki sem volt tisztában a múltjával,csak annyit tudtak,amennyit a lány engedett.Mindig a mosolygós lányt látták,aki segíteni próbál nekik,a szerelmes kislányt,akik hercege után kajtat,észre sem vették,mennyire érett.

Karoli idegesen kifújta a levegőt,és elsétált.Szerencséjére senki nem ment utána,így a házába érve a kanapéra rogyott,és sírt.Eddig tartott a hideg álcája,az álca,ami mostanra felolvadt.A szobájába ment,pakolni.

Este hat óra lehetett,amikor az utolsóval végzett.Csöngettek.Karoli nehezen feltápászkodott,és lesietett kinyitni az ajtót.Az ajtó túloldalán Ivake ácsorgott,és amikor a lány kinyitotta az ajtót,berobogott.

- Mi volt ez? – kérte számon Ivake,de nem mérgesen,hanem kedvesen.A lány nem mondott semmit,így a fiú felment a szobájába.Karoli azonnal feleszmélt,és a fiú után sietett,de már késő volt.A fiú meglátta a bőröndöket.

- Elmész? – suttogta a fiú,és idegesen tördelte az ujjait.A lány alig láthatóan bólintott. – Miért? – kérdezte újra a fiú.

- Nincs miért itt maradnom – hazudott a lány,szemei újfent könnyekkel teltek meg,de igyekezett elfojtani őket.

- Hazudsz! – a fiú a kezeit a lány vállára helyezte,és maga felé fordította őt.

- Nem hazudok! – hámozta le magáról a fiú kezeit.  – Megyek! – jelentette ki.

- Biztos? – kérdezte újra a fiú,a lány szemeibe nézve.

- Teljesen – felelte,és megölelte a fiút.Több percig álltak így,Ivake semmiképp sem akarta elengedni a lányt.Végül Karoli elhúzódott,és elköszönt Ivakétól,aki elment.

Karoli türelmetlenül dobolt ujjaival a bőröndjén,amikor a nő megérkezett.Elindultak.Karoli még utoljára vissza emlékezett a napra,amikor idejött,a barátaira,a szerelmére,mindenre,jóra,rosszra egyaránt.A lány nem sejtette,hogy Ivake nem adja fel,és követi a lányt.

***

Eközben Lucy elment meglátogatni Irunát,aki nem volt valami jó állapotba.Nem értette,miért viselkedett így Karoli.Szüksége volt valakire,jelen esetben Lucyra,aki elfeledteti vele a Karoli témát.

- Köszi,hogy eljöttél – vitte Iruna a forró csokit a nappaliba,ahol Lucy ült.A lány kedvesen rámosolygott.

- Ugyan,erre valók a barátok – kortyolt a forró csokijából.

- Nem értem Karolit,olyan gyerekes még,szerencse,hogy te nem vagy olyan – csúszott ki Iruna száján.Lucy először meglepődött,majd furcsa mosolyra húzta a száját.

- Ugyan már,ne mondj ilyet – legyintett Lucy és nem foglalkozva az előbbi mondattal,tovább iszogatott.

Az idő gyorsan telt,rengeteget nevettek,sikerült kivernie a fejéből Karolit.Minden tökéletesen ment,míg meg nem szólalt a csengő.Iruna az ajtóhoz sietett,és kinyitotta,mögötte pedig Eimert és Isirokét pillantotta meg.Mindketten letörtek voltak,ezért is lepődtek meg,amikor meglátták Irunát,aki teljesen vidám hangulatba volt.

- Veled meg mi történt? – kérdezte Isiroke meglepődötten.

- Semmi – vont vállat Iruna mosolyogva.Eimer beljebb kukkantott.

- Itt van Lucy? – kérdezte a lány szemrehányóan,amit Iruna is észrevett.

- Ja,és? – kérdezett vissza a fekete hajú srác,és megvonta a vállát.

- Gyere csak egy kicsit – húzta a karjánál fogva Irunát Eimer távolabb a háztól.

- Most mi van?

- „Mi van?“ Mit képzelsz,mit csinálsz? – a lány látva a fiú értetlen arcát,folytatta. – Karoli?Dereng ez a név?

- Igen,mi van vele? – kérdezte Iruna flegmán,és egy követ rugdosott maga előtt.

- Ivake a délután elment hozzá,de azóta nem láttuk.Mi az előbb voltunk nála,de semmi,nem nyitotta ki!Te pedig itt szórakozol,amikor lehet,hogy valami baja esett?! – mordult rá Eimer.

- Karoli nagylány már,tud magára vigyázni – felelte Iruna gúnyosan,megnyomva a nagylány szót.Eimer próbált lenyugodni,lehajtotta a fejét.

- Tényleg megváltoztál.Igaza volt,már nem érdekelnek a barátaid,csak ő! – mutatott a lány a ház felé,azaz Lucy felé.Nem várta meg,hogy a fiú válaszoljon,csak elment.Isiroke egy szót sem szólt Irunához,helyette Eimer után futott.Iruna meglepődve nézett a barátai felé,ha még azoknak lehet nevezni őket.

Lassan sétált vissza a házba,rosszul érezte magát,bűntudata volt.Amit Eimer mondott neki igaz volt,csak nem akarta beismerni.

- Mi történt? – kérdezte Lucy,de Iruna csak a fejét rázta.

***

Már egy jó ideje sétált Karoli a nő után,utánuk titokban Ivakéval,amikor megálltak megpihenni.

- Szóval,milyen volt? – Mindketten tudták,hogy a feszültség oldása miatt kérdezte a nő,de a lány mégis válaszolt:

- Mi? – kérdezte gúnyosan,de hangja megremegett,amikor visszaemlékezett a barátaira.

- Pontosan tudod – felelte,de választ már nem kapott.

Csendben ültek,és a tüzet kémlelték.

Ivake nem tudott egy helyben várni,de tudta,ha megmozdul,vége az egésznek.A lány,akit húgaként szeretett,eltűnik.Amilyen hirtelen jött,olyan hirtelen megy.Az egyik bokorban húzta meg magát,hallgatni akarta a beszédet,de amikor annak vége lett,még kíváncsibb lett.Ki ez a nő?Miért viszi el Karolit?Miért engedelmeskedik neki?És miért hagyja el őket?! – kérdések ezrei keringtek a fejében,de választ nem kapott rájuk.Nem tudott mást tenni,minthogy csendben várni,és nem elaludni.

- Már elég késő van,pihennünk kéne.Messze vagyunk már Karunochától – szólalt meg hirtelen a nő,és lefeküdt az egyik matracra,amit a földre terített.

Karoli nem bírt aludni,a feje zsongott,egy folytában a sírás kerülgette.Mintha egy hatalmas szikla lenne a szívén.Ivake nem volt benne mit tesz,csak a lányon akart segíteni,így a matrachoz lépett,és a kezét a lány felé nyújtotta.Karoliban az ütő is megállt,sikítani akart,de amikor Ivake a szájára tapasztotta a kezét,elhallgatott.

- Mit keresel te itt?! – lihegett Karoli,próbált nyugalmat erőltetni magára,és minél hamarabb elküldeni a fiút.

- Érted jöttem.Szerinted hagyjuk,hogy csak így itt hagyj minket?

- Menj el!Hallod,Ivake?!Ez veszélyes! – remegett meg a lány,érezte a közelgő veszélyt.

- Nem megyek el!Nem hagylak itt!Nem játszhatod a Jégkirálynőt! – fogta meg Ivake Karoli kezét és megpróbálta felállítani,de a lány nem hagyta.

- Engedj el! – rántotta el a kezét.Alig mondta ki ezt a két szót,egy hatalmas szörny jelent meg.Egyenesen Karoli és Ivake felé csapott a „karjával“.

- Vigyázzatok! – kiáltotta a nő és mágikus kártyákat dobott a szörny csápja felé,ami elporladva végezte.Nem örülhettek sokáig,mert a szörny regenelrálódott.Egy csapással a fának repítette a nőt,aki eszméletét vesztette.Ivake zsuvimágiája semmit sem segített a helyzeten,így Karolinak döntenie kellett.Használja az erejét,vagy elmenekül.Nem kérdés,hogy az elsőt választotta.Mindkét kezét a keresztre szorította,lehunyta a szemét.A fekete  aura körül lengte a lányt,amikor kinyitotta vérvörös szemeit,azok semmilyen érzelmet nem tükröztek.Szem pillantás alatt a szörny előtt termett,és egy csapást mért rá.

- Soul Extinction! – A támadás egy hatalmas szakadékot okozott,a szörny elpusztult,mégsem örülhettek sokáig,ugyanis egy újabb jelent meg.Karoli szíve hirtelen zúgni kezdett,képtelen volt a Satan Soult tovább fenntartani,erőtlenül esett a szakadékba.Ivake gyorsan reagált,és elkapta a lány csuklóját,mielőtt beleesett volna,de a szörny sem tétlenkedett,újra megtámadta Ivakét,akinek így kiesett a lány keze az övéből.

- Ááá!  - sikította Karoli,és a segítség meg is érkezett.Egy vörös hajú fiú tűnt fel a semmiből,elkapta Karolit és megmentette.A lány még mindig remegett,de a fiú szorosan tartotta.

- Nyugi,nincs semmi baj – nyugtatta mosolyogva a fiú,majd a szörny felé fordult. – Hú barátom,sok bajt okoztál! – mondta vigyorogva,és még mindig ölelve Karolit,elpusztította a szörnyet.Ivake és Karoli csodálkozva figyelték a fiút,míg a barna hajú nő tudta ki ő.

Mikor a veszély elmúlt,Karoli a fa törzsében kémlelte Ivake sérült karját,a nő a fiú felé fordult.

- Mit keresel itt? – kérte számon a nő,tudta ki ő,csak azt nem,mit akar.

- Látogatóba jöttem – nézett a fiú Karoli felé. – De azt hiszem maradok.